Visszalépés / Hírek
VÁROSRÉSZI CSALÁDI PROGRAMOK 2017

A Debreceni Művelődési Központ által szervezett és koordinált Városrészi gyermeknapokról, családi programokról és a Debreceni Művelődési Központ 2017. évi Napsugár nyári táborairól tartott sajtótájékoztatót május 10-én Balázs Ákos önkormányzati képviselő, a Józsai Települési Részönkormányzat elnöke és Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában.

A Debreceni Művelődési Központ 2017-ben már 12. alkalommal szervezi meg a gyermeknaphoz kapcsolódó családi programsorozatot. A hét héten át tartó rendezvénysorozatot többnyire hétvégén, szabadtéren valósítjuk meg.
A helyszínek kiválasztását - a hagyományosan évről-évre visszatérő terepek mellett - az év közben jelentkező igények és intézményünk meglévő kapcsolatrendszere is befolyásolja. Folyamatosan keressük a külső városrészekben működő civil szervezetekkel és intézményekkel az együttműködési lehetőségeket. Nagy örömmel és szeretettel várnak bennünket a város 23 pontján.

A programsorozat kiemelt célja a szabadidő helyes eltöltése és a közösségi élmények nyújtása mellett a családok és közösségek összetartozásának erősítése. Ma, amikor - a felgyorsult életritmus miatt – a családok nagyon kevés időt töltenek együtt, különösen fontos a családi programok megvalósítása. Az is szomorú tény, hogy
a gyermekek, fiatalok többsége szabadidejük jó részét a számítógép előtt tölti, vagy az utcákon lézeng. Programsorozatunkkal felhívjuk a figyelmet a szabadidő helyes eltöltésére.

Folytatjuk azt a kezdeményezésünket is, hogy a városrészek ismerjék meg a saját területeiken működő civil szervezetek, amatőr csoportok, egyének művészeti, alkotó tevékenységét. Ezeknek az egyéneknek, közösségeknek bemutatkozási lehetőséget kínálunk.

A DMK eszközellátottságának köszönhetően a legtöbb helyen színpadot, sátrakat és sörpadokat is biztosítunk. A rendezvények színvonalát a szakmailag kiváló programelemek mellett a megfelelő hangtechnikával, jól felkészült játékmesterekkel és konferansziékkal biztosítjuk. A kicsik örömére valamennyi helyszínen ugráló várat állítunk. Az ügyes kezűeket színvonalas játszóházzal, kézműves mesterekkel és népi iparművészekkel várjuk.  

Ma már elmondhatjuk, hogy az immár hagyományossá vált rendezvényeink erősítik az egyes városrészekben élő polgárok Debrecenhez, illetve a közvetlen lakóhelyükhöz való kötődését.

A gyermeknapi családi programsorozat fő támogatója ebben az évben is Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az egyes városrészekben a helyi közintézmények és gazdasági társaságok mellett magánszemélyek és önkéntesek is segítik a rendezvényeket. A támogatás kiterjed a legkülönbözőbb szervező munkára, technikai eszközök és helyszínek biztosítására és a versenyekhez ajándékok, tárgyi jutalmak felajánlására. A rendezvényeken több mint 150 színpadi programelem (előadóművészek, táncosok,
zenés produkciók, bábosok, sport-, harcművészeti bemutatók, bűvészek stb.), húsznál is több kézműves tevékenység szerepel. Több mint 1500 közreműködő vesz részt a rendezvénysorozaton. Az érdeklődők száma évről - évre nő, az idén több, mint 17.000 látogatót várunk.


DEBRECENI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT által szervezett és koordinált VÁROSRÉSZI GYERMEKNAPI CSALÁDI PROGRAMOK 2017. május–június


Május 13., 10.00–14.00
LENCZTELEPI CSALÁDI NAP
Helyszín: Lencztelepi Református Templom udvara


Május 14., 14.00–17.00
NAGYMACSI GYERMEKNAP
Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Ház


Május 20., 9.00–13.00
KÖZÉP UTCAI GYERMEKNAP
Helyszín: Közép Utcai Óvoda


Május 20., 10.00–14.00
NAGYSÁNDOR-TELEPI CSALÁDI NAP
Helyszín: Lilla Téri Általános Iskola Nagysándor József Általános Iskolai
Tagintézmények udvara


Május 26., 10.00–13.00
WESSELÉNYI LAKÓTELEPI GYERMEKNAP
Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza


Május 27., 9.00–12.00
HOMOKKERTI GYERMEKNAP
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház


Május 27., 10.00–18.00
GYERMEKNAP A LIGET TÉREN
Programok: kispályás labdarúgó torna * slambucfőző verseny * aszfaltrajzverseny *
kézműves foglalkozások * színpadi programok * kisállat-simogató * ugrálóvár * BÜFÉ
Helyszín: Liget tér


Május 27., 10.00–12.00
IFJÚSÁG UTCAI GYERMEKNAP
Helyszín: Ifjúság Utcai Óvoda és a Libakerti Könyvtár


Május 27., 14.00–19.00
ÚJKERTI GYERMEKNAP és KÖZÖSSÉGI ÜNNEP
Helyszín: Újkerti Szánkódomb

Május 27., 10.00–13.00
VÉNKERTI GYERMEKNAP
Helyszín: Vénkerti Általános Iskola és AMI


Június 2., 16.00–19.00
FÉNYES UDVARI JUNIÁLIS
Helyszín: Fényes udvar, rossz idő esetén a Méliusz Juhász Péter Petőfi Emlékkönyvtára


Június 3., 13.00–22.00
III. ONDÓDI PÜNKÖSDI KIRÁLYVÁLASZTÁS
Helyszín: DMK Ondódi Közösségi Ház


Június 9., 14.00–17.00
SZABADSÁG -TELEPI JUNIÁLIS
Helyszín: Karácsony Sándor Általános Iskola udvara


Június 10., 10.00–18.00
JÓZSAI GYERMEKNAP
Helyszín: Józsa park


Június 10., 10.00–13.00
VÁROSRÉSZI CSALÁDI JUNIÁLIS
Helyszín: Tócó patak mellett lévő pihenő park /Károli Gáspár utca/


Június 10., 10.00–12.00
GÁSPÁR GYÖRGY – KERTI CSALÁDI JUNIÁLIS
Helyszín: Lisztes Tibor boltja


Június 10., 10.00–13.00
NAGYERDEI GYERMEKNAP
Helyszín: Ötholdas Pagony


Június 10., 14.00–16.00
DOMBOSI CSALÁDI DÉLUTÁN
Helyszín: Dombosi Óvoda


Június 10., 10.00–17.00
TÉGLÁSKERTI CSALÁDI JUNIÁLIS
Helyszín: Tégláskerti játszótér, Tégláskerti Református Templom


Június 10., 14.00–18.00
KISMACSI CSALÁDI JUNIÁLIS
Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház


Június 10., 10.00–12.00
JUNIÁLIS AZ ARANY JÁNOS TÉREN
Helyszín: Arany János tér


Június 17., 10.00–12.00
PACI CSALÁDI JUNIÁLIS
Helyszín: DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Pacikerti területi irodájának udvara


Június 24.
SZENT LÁSZLÓ BÚCSÚ ÉS CSALÁDI NAP     
Helyszín: Szent László Plébánia

 

Debrecen, 2017. május 10.

Kiemelt partnerek
Minősített Közművelődési Intézmény
Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 22.
E-mail: dmk@debrecenimuvkozpont.hu
Telefon: 06 (52) 413-939
Pf. 419

Felnőttképzési ny.sz: 00633-2008
Akkreditációs lajstromszáma: AL-2460

Kiemelt ajánlatunk
Hírlevél | Eseménynaptár
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Aktuális programok
KEDVELD FACEBOOK OLDALUNKAT
DEBRECENI KULTURÁLIS PROGRAMOK
Kiemelt partnerünk
Poptörténeti emlékpont